A zsidó hagyománynak van igaza: tényleg 120 év lehet az emberi kor végső határa

2024. Április 18. / 14:16


A zsidó hagyománynak van igaza: tényleg 120 év lehet az emberi kor végső határa

– Bis 120! Élj 120 évig! – szoktuk mondani szeretteinknek és ismerőseinknek. Ennek közismerten az a tórai alapja, hogy Mózes I. könyvében az Örökkévaló 120 évben jelöli ki a test végső életkorát; s ezt erősíti az is, hogy Mózes prófétánk és tanítónk 120 évet élt. Utánajárt ennek a kérdésnek az Ilfscience portál Curious nevű magazinja, s lám, kiderült: a tudományos konszenzus az, hogy az ember életkorának határa fiziológiai okok miatt valóban 120 év körül van.  

Az Egyesült Királyságban elvégeztek egy felmérést, amelyen azt a kérdést tették föl az alanyoknak: szeretne-e örökké élni? A válaszok összesítéséből kiderült: minden hat ember közül öt nem szeretne örökké élni. De milyen érdekes, hogy amikor azt a kérdést tették föl, hogy meg akar-e halni, a válasz éppen ellentétes volt: hat ember közül öt nem akart.

Talán ez az oka annak, hogy a szakterüklet tudósai nagy energiát fektetnek annak kutatásába, hogy miképpen tolható ki legtovább az emberi élet határa – ráadásul a XX-XXI. században örvendetes folyamat látható, hiszen míg 1900-ban kb. 95 ezer olyan ember élt az egész Földön, aki megérte a 100 éves kort, a tudósok szerint ez a szám 2050-re elérheti a 25 milliót. 

Mint azt sokan tudják: a számokban kifejezett életkor sokszor nem esik egybe a test biológiai korával, ez utóbbi ugyanis számos tényező függvénye a génektől kezdve a neveltetésen át a táplálkozásig. 

A Brightoni Egyetem professzora, Richard Faragher az emberi életkor határa a legszélesebb körben elfogadott tudományos nézet szerint 120 év körül van, aminek az a magyarázata, hogy ez az életkor, amikor a szerveink olyannyira leromlanak, hogy nem képesek tovább működni. Ezt támasztja alá, hogy a témát vizsgáló matematikai modellek és számítások ugyancsak 120 év körülre teszik az emberi kor végső határát. 

Mit is tehetnénk ehhez a cikkhez hozzá? Talán csak annyit: fölösleges volt annyi pénzt beleölni a kutatásokba, egyszerűbb lett volna megkérdezni az első zsidó embert, aki szembejött. Ő biztosan rávágta volna: 120, ahogyan a Tóra írja!

Az Ilfscience.com írása nyomán, ami teljes terjedelmében itt elérhető. Illusztráció: Gerd Altmann/Pixabay

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek